Kiárusítás. Nekiálltunk számba
venni, hogy mi az, amit még használni fogunk majd az új épületben, és mi az,
ami már nem jön velünk tovább. Olyan dolgokat is eladtunk, ami ugyan jó lenne
később, de a tárolással nagy eséllyel tönkremenne. Mindent valamivel a piaci ár
alá lőttünk be a garázsvásáron, hogy ne sokáig tárolgassuk. Ami beérkezett, az
mind ment az épületalapba (képletesen és konkrétan is). Így került eladásra például a korábbi bejárat
feletti plexi tető a gerendákkal együtt és lett Gézáéknál új funkciója, vagy
épp került hozzánk néhány bútor, megint máshoz az irodai számítógép és így
tovább. Sokáig tervezgettük, hogy mi az, amit mindenképp használnánk és mi az,
amit nincs értelme raktározni. Egyes esetekben nehéz volt a józan észre
hallgatni az érzelmek helyett. Ne mis gondolnánk, mennyi emlék tud összegyűlni
pár év alatt is. Nem bírtam kidobni a régi gyülekezeti táblát sem, felraktam
hátra a műhelybe. Néha az érzelmek diktálnak.
A régi tabló
