Dől a fa(l)!

Amióta nem áll az épület, sokkal erősebb erre a szél. Ebben az a legrosszabb, hogy az ideiglenes fal nem igazán bírja. Nemrég megindult az egész és elkezdett kidőlni. 

Olyan fénykép nem készült, amikor már a földön feküdt, mert akkor nem volt a nagy szélben idő fotózni, csak megállítani és kitámasztani, hogy ne rántsa magával a hátsó részt is.

Maradt azért néhány gerenda még a tetőből, azokkal pont jól sikerült kitámasztani, de nyáron már az új fal érkezik, akkor már nem lesz erre szükség.

Üres telek - teli lehetőségekkel

Épület nélkül vagyunk, csak a hűlt helye van meg mindannak, ami itt volt régen. Öreg volt már, nem volt ideális, sok feladat volt vele, nem szigetelt jól, mégis sokat jelentett nekünk. Nem maga az épület, hanem az, amire emlékeztetett. Azokra az emberekre, akik önként adtak hatalmas összegeket a megvásárlásra. Azokra az emberekre, akik készek voltak idejüket, energiájukat ide szánni, hogy segítsenek. Nagyon sok embert kiemelhetnék, mégis csak egy személyt említek most meg (bocsánat a többiektől). 

Ez nem egy üres telek, hanem egy lehetőség valami újra

Tim rákos daganattal küzdött, de túllépett rajta. Eljött ide segíteni ablakokat beépíteni 2003-ban, valamint más munkákban is részt vett (no meg szerette a digitális kütyüket és a Locheed Martin-nál dolgozott). Vissza akart jönni később is, de a daganat kiújult 5 év után, áttétes lett és belehalt mindebbe. Nem azért emlékszem rá, mert olyan nagy munkát végzett itt (nem is kicsit). Azért, mert miközben itt volt, példát adott az önzetlenségre. Foglalkozhatott volna önmagával, az önsajnálattal, sok minden mással, de inkább azzal foglalkozott, hogy Isten ösztönzésére eljött ide segíteni. Don, Doug, biztosan emlékeztek arra, mit jelentett neki mindez, de azt talán nem is tudjátok, mit jelentett nekünk az ő ittléte. Jó lenne felsorolni emlékeket, társakat, testvéreket, amik és akik eszünkbe jutnak az épület kapcsán…

A bontás

Közeledik az épület bontása. 2014. augusztusában a hat megpályáztatott cégből a legolcsóbbat választva (durva, hogy akár kétszeres árat is elérhet ugyanannak a munkának a költsége) megkezdődött a bontás folyamata. Utoljára láthattuk az épületünket állva. Igaz, a Google Maps Street View még mindig a régi épületet mutatja, így még meg lehet nézni, hogy nézett ki régen.

Google Street View kép még a régi épülettel

Kész! Ahogy a munkagép nekiállt ledönteni a falakat, végképp visszafordíthatatlanná vált a folyamat. „Felégettük” magunk mögött a hidat, így most már végképp nem tehettünk mást, minthogy Istenre bízzuk magunkat. Soha nem gondoltam volna eddig, hogy egy romos, öreg épület micsoda - hamis - biztonságérzetet tud adni! 

A bontás pillanatképei:

Kiárusítás

Kiárusítás. Nekiálltunk számba venni, hogy mi az, amit még használni fogunk majd az új épületben, és mi az, ami már nem jön velünk tovább. Olyan dolgokat is eladtunk, ami ugyan jó lenne később, de a tárolással nagy eséllyel tönkremenne. Mindent valamivel a piaci ár alá lőttünk be a garázsvásáron, hogy ne sokáig tárolgassuk. Ami beérkezett, az mind ment az épületalapba (képletesen és konkrétan is).  Így került eladásra például a korábbi bejárat feletti plexi tető a gerendákkal együtt és lett Gézáéknál új funkciója, vagy épp került hozzánk néhány bútor, megint máshoz az irodai számítógép és így tovább. Sokáig tervezgettük, hogy mi az, amit mindenképp használnánk és mi az, amit nincs értelme raktározni. Egyes esetekben nehéz volt a józan észre hallgatni az érzelmek helyett. Ne mis gondolnánk, mennyi emlék tud összegyűlni pár év alatt is. Nem bírtam kidobni a régi gyülekezeti táblát sem, felraktam hátra a műhelybe. Néha az érzelmek diktálnak.

A régi tabló

Új helyen

2014. április 6. azaz az első alkalom, amikor újra más helyen tartjuk az istentiszteletünket. Korábban, a gyülekezet indulásakor már több helyen jöttünk össze. Csaplárék különböző házainál a Szabadság utcában vagy a Barát utcában, de például a Március 15. téren is voltunk egy ideig. A HEMO-ban még nem. Eddig. 

Örömhír-Klub a HEMO-ban

Egyébként is emlékezetes maradt ez a nap, mert ekkor reggel a mentő jött értem, hogy aritmiás szívproblémák miatt bevigyenek a kórházba. Háromnegyed 11-re azért sikerült saját felelőségre „szabadulni”, így még épp odaértünk a gyülekezetbe a prédikációra. Emlékezetes alkalommá vált így az egész gyülekezet számára az első HEMO-s istentisztelet.

Búcsú az épülettől

Azt mondani „induljunk” és elindulni nem ugyanazt jelenti. Hiszen kimondani egyszerű, de mégis merre induljunk, mit csináljunk, hogyan kezdjünk bele? Sokkal nehezebb ez, mint gondolnánk. Csak pár kérdés, ami ilyenkor felmerül: Hol fogunk összejönni? Hova tesszük mindazt, amink már van? Mennyi ember fog emiatt lemorzsolódni? Miből fogjuk mindezt fedezni? Hogy fog kinézni az új épület? Mi lesz majd benne? Rengeteg kérdés merült fel, de csak néhány válasz, azok is cseperegtek. 

Búcsú az épülettől

Nem volt könnyű elfogadni azt, hogy úgy induljunk neki a költözésnek, hogy nem látjuk még az utat magunk előtt. Úgy éreztük magunkat, mint Izráel népe, akik felpakolnak mindent és kivonulnak Egyiptom földjéről, de még nem tudják igazán, hova mennek és hogyan jutnak oda, csak egy távoli ígéret földje lebeg a szemül előtt. Így kezdtük el kiüríteni 2013. március végén a gyülekezeti épületünket, hogy az áprilist már az új helyünkön, a helyőrségi klubban (HEMO) kezdjük meg.